Kozármisleny

Kozármisleny Baranya megye szívében, Pécs szomszédságában, attól délkeletre terül el, a Baranyai dombság részeként, néhány kilométerre a Mecsek-hegység déli lábától. 
Kozármisleny az ókorban is jelentos település volt a római hadiút közelében. Akkoriban két falu, Kiskozár és Misleny állt itt. Kiskozár neve Kosar alakban 1332-1335 között, Misleny neve 
pedig 1266-ban Myslen változatban fordult elő először az írott forrásokban. 
A XVIII. századtól kezdődött el a település igazi fejlődése. 
 
Jelenkori történelme a két falu Misleny és Kiskozár egyesülésével indult 1928. szeptember 6-án. Már ekkortól közigazgatási centrum volt és körjegyzőségi székhely.
Kezdetben 900-an, majd az 1970-es évekre már 2000-en lakták. 
 
Kozármisleny 2005-ben nagyközséggé vált, majd 2007. július 1-tol városi rangot kapott a Köztársasági Elnöktől a látványos és dinamikus fejlődés elismeréseként, így Baranya megye 13. városa lett. Lakóinak száma jelenleg 6215 fő. A város napját szeptember 6-án ünnepli, a létrehozott kitüntetések ezen a napon kerülnek átadásra. A településen két katolikus és egy református templom várja a híveket
 
Három étterem, panziók, két cukrászda, két pékség és SPAR Áruház, két gyógyszertár, felnőtt és gyermek orvosi rendelők illetve, fogorvosok állnak a lakosság rendelkezésére. 
 
A szabadidő eltöltésére számos lehetőség ígérkezik. Fedett műfüves labdarúgó pálya, sportcsarnok, horgásztó, fittness centrum, lovaglási lehetoség várja a látogatókat. A település szívében elterülő látványtó partján álló Művelődési Ház rendszeres és változatos programokat kínál a különböző generációknak. 
 
Kozármislenyben jelentős számban működnek helyi egyesületek, civil szervezetek. Az egyesületek jelentős programszervezői a városnak, az ünnepek aktív résztvevői, nem egy esetben nemzetközi versenyeket, néptánc találkozókat bonyolítanak le. Külföldi kapcsolataink kialakultak, és rendszeresek (Románia, Horvátország, Határon Túli Magyarok Fesztiválja).